Az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény (a továbbiakban: Ibtv.) 11. § (1) c) pontja szerint a szervezet vezetője az elektronikus információs rendszer biztonsági osztálya és a szervezet biztonsági szintje alapján előírt követelményeknek megfelelően az elektronikus információs rendszer biztonságáért felelős személyt nevez ki, vagy bíz meg, aki azonos lehet a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény szerinti biztonsági vezetővel.

A 2013. évi L. törvény alapján az elektronikus információs rendszerek biztonságáért felelős személy feladatainak ellátása is kötelezővé vált.
Ez megvalósulhat határozatlan időre, főállásban is, de akár vállalkozási, szolgáltatási szerződés alapján is. Ez utóbbiban tudok a rendelkezésére állni,  hiszen rendelkezek megfelelő végzettséggel és megfelelő tapasztalattal.

üzleti életben résztvevők számára

Az információt
védeni kell!

Az egyre inkább tudásalapúvá váló társadalomban és gazdaságban az információ a gazdálkodó szervezet számára olyan érték, amely a vezetői döntések, illetve az üzleti sikeresség alapja. 

Keressen, még ma!

Az előrejelzés szerint a kiberbűnözés is egyre gyakoribb lesz, s olyan tempóban növekszik, hogy az általa okozott kár háromszorosan is meghaladhatja a természeti katasztrófák okozta károkat.